Jelenleg elégedetten dörzsölöm a tenyeremet, ugyanis sikerült végre összehozni egy win-win dealt a mobilszolgáltatómmal. Megígértem nekik, hogy nem megyek át a konkurenciához, aláírok újabb két évet bizonyos feltételek teljesülése esetén.

Ad 1: Amit mobilinternet szolgáltatásnak hívnak, az egy rossz vicc, ráadásul egy relatíve drága rossz vicc. Mert hogy szívesen növelném én felfelé a sávszélességet, de miért fizessek szakadozó, megbízhatatlan szolgáltatásért?  Szerintem az a router, amit a legutóbb is adtak egy gagyi vacak. 

Ad 2: Az első egy évben totál random, 90-100-120 euró körüli, folyton ingadozó számlákat, pedig telefonálni ritkán, és csak belföldön szoktam, és ez a szerződésem szerint korlátlan. Ezt annak idején szóvá tettem nekik, elnézést kértek, és azóta érdekes módon normálisan számláznak. Valamennyi jelképes összegű jóváírást is kaptam, de arra jó volt a sztori, hogy most ismét felhánytorgassam.

Kedves, és készséges volt az ügyintéző hölgy, felajánlotta, hogy ha maradok az ügyfelük, és bevállalok újabb két évet, akkor a jelenlegi havidíjamért cserébe megnégyszerezik a sávszélességemet, kapok egy hipermodern, tényleg fasza routert, és a telefon előfizetésem is eggyel magasabb kategóriába kerül. Le is csekkoltam később az online felületen a dolgokat, és igazat beszélt a hölgy. Mindig olyan, és elvileg annyiba kerül, amire én előtte rábólintottam. Persze az ilyesmivel úgy vagyok, hogy lassan a testtel, kíváncsi leszek a következő havi számlára. Meg azt követőre. Direkt kértem a hölgyet, hogy legyen szíves azért ismertetni velem az apróbetűs részt, de mondta, hogy tényleg nincsenek rejtett költségek. Ha meg utólag kiderül, hogy vannak, hát istenem, ő baszik rá, mert rögzített hívásban tájékoztatott félre. De szerintem ez nagyon fasza lesz így. Végre csúcssebességgel hasíthat a HD pornó. :)

Apropó pornó. A múltkor összehoztam egy gondolatszösszenetet a szexualitással kapcsolatban. utólag szánom-bánom, és roppantul szégyenlem is a dolgot. A posztot végül azért töröltem, mert miután később ismét elolvastam, arra jutottam, hogy ez még az én mércémmel mérve is erős, pedig nálam elég magasan van ilyen téren az ingerküszöb.

Az a baj a társadalom jelentős részével, hogy elképesztően prűd az emberek többsége. Követik a hülye vallási dogmákat, és/vagy azt a sok ostoba baromságot, amik annak idején odahaza, meg az iskolában, meg egyéb helyeken bevésődtek. Megfigyeléseim szerint kevesen jutnak el a felismerésig, és még kevesebben odáig, hogy felülírják a káros bevésődéseket, lerombolják önmagukban azt, ami rossz, ami káros, ami felesleges gátlás.

Tele van a világ frusztrált, megfelelési kényszeres lelki sérültekkel, akik önmagukat előszeretettel hiszik a normalitás csimborasszóják. Az egész kibaszott életük arról szól, hogy megfeleljenek az önmaguk által felállított hamis képnek. De sajnos előszeretettel méricskélnek másokat is a sajátos, torz mércéjükkel.

Félreértés ne essék, véletlenül sem szeretném, hogy ebből az írásból (is) úgy tűnjék, én szartam a bölcsek kövét, és hogy az én, saját egyéni mércém, értékrendet, világnézetem valamiféle mások számára is követendő, sőt, előírt  dolog volna. Egyáltalán nem ez a célom. Én annak örülnék a legjobban, ha sikerülne minél több embert bátorságra, és gondolkodásra inspirálnom. Senkit sem kívánok kirugdosni a komfortzónájából, véleményem szerint ez nem is lehetséges, továbbá tiszteletben tartom a szabad akarat isteni intézményét.

Mélyen vallásos olvasóimtól kérdezem elsősorban, hogy Isten tréfából ajándékozott az embernek szabad akaratot? Tényleg attól leszel faszagyerek, ha sosem veszed le azt a kurva kendőt, vagy kipát a fejedről? Tényleg attól leszel menő, hogy eljársz minden vasárnap a templomba, még akkor is - tedd a szívedre a kezedet, kedves olvasó - szóval még akkor, ha esetleg majdnem minden alkalommal halálra unod magad ott, és valójában fogalmad sincs, miről szövegel a pap? Igen, ez tényleg vallásosság. Meg sosem hagynád ki az imádságot, mert otthon ezt láttad, de fogalmad sincs, valójában miért csinálod. Megmondom én, miért csinálod. Mert kibaszott önző vagy, és fosol a túlvilágtól, vagy attól, hogy itt, ebben az életben valami rossz fog veled történni. Hogy ha egyszer kimarad az esti ima, vagy a vasárnapi mise, vagy beficcen a házasság előtti szex, akkor Isten ki fog baszni veled, elveszted a munkádat, leromlik az egészséged, meghal valaki, akit szeretsz. Szóval félelembeli meggyőződésedből kifolyólag vagy vallásos. 

Kicsit elvitt magával a flow, elnézést kérek ezért az egyébként fontos kitérőért. Nyargaljunk vissza a szexhez.

De előtte néhány profán gondolat a tabukról. Világéletemben érdekesnek találtam, hogy az alapvető, létfenntartással kapcsolatos, egyébként teljesen természetes ösztöneinket milyen sok buta, felesleges, és káros tabu övezi. Ott van például az evés. Milyen sok macerás rituálét sikerült ahhoz is hozzátoldani az évezredek során. Kést ide, villát oda, halat halkéssel, desszertet meg desszertvillával. Az asztalnál meg nagyon otromba dolog hangosan fingani, kivéve Kínában, mert ott meg ennek az ellenkezője számít illetlenségnek. Ahány ház, annyi szokás. Sok-sok kicsi relatív igazság az abszolút igazság hatalmas halmazában. De míg az evésről lehet szabadon beszélgetni, addig a szexről nagyon nem, vagy csak pironkodva, virágnyelven (Pisi, kaki szintén). Pedig evés, és a szex egylényegű, alapvető, természetes ösztön mindegyik.

Csak míg a kulturált étkezés sokaknál alap, addig a szex kultúrájának elsajítása kevésbé. Ahogy idősödik az ember, egyre jobban kialakul ételek terén az ízlése. Ha valaki kíváncsi, és nyitott természet, kipróbál új ízeket is, amelyek aztán vagy bejönnek, vagy nem. Szóval étel terén így állunk. Viszont a szex. Óóó, a szex. Az olyan ciki. Nem jó a partnered az ágyban? Miért nem mondod meg neki? Meg lehet mondani azt kulturáltan is. A házigazdának sem azt mondod vendégségben, hogy "Józsi, kurva szar, amit főztél, edd meg egymagad.", hanem értelmesen, konstruktívan, hogy "Ez a fogás nem igazán az én világom, ne haragudj, de ez nem annyira bejövős.", esetleg: "Én is szoktam ilyet készíteni, de nekem a te változatod nem igazán nyerte el a tetszésemet, szerintem legközelebb próbáld meg azt, hogy margarin helyet vajat használsz.".

Szexben ott vannak aztán azok a bizonyos vágyak. Most nem arra a hétköznapira gondolok, amikor Jancsi odavágyik Juliska lábai közé, hanem valami új póz, esetleg hármas, szerepjáték, szerepcsere, kikötözés. Megfigyeléseim szerint ott van elbaszva a dolog, hogy sokan még önmaguknak sem merik bevallani ezeket, inkább marad minden ilyesmi elfojtott vágy. Tudjátok, hány kapcsolatot meg lehetne menteni alapvető őszintességgel, és önismerettel? Ha meg valaki azért nem meri elmondani a másiknak, mire vágyik, mert fél a partner reakciójától... Őszintén? Tényleg olyan nagy kár azért a kapcsolatért?

Én magam egyébként nem kifejezetten vagyok oda a hagyományos párkapcsolatokért, tudniiliik, egyáltalán nem hiszek a monogámiában, ami ugye ilyen társas helyzetben valamiféle alapnak számít. Ugyanezen okból nem tartom sokra a házasság intézményét sem. Ha mindenképpen muszáj lenne valamiféle társas együttélési formát választanom, akkor poliamor kommuna. De én a legjobban egyedül érzem magam, mert így semmilyen mértékben sem sérül a privátszférám, annyi időt tölthetek egyedül, és olyan tevékenységek űzésével, amennyit csak szeretnék, így számomra ez a szabadság legmagasztosabb manifesztációja. Ha beszélgetésre vágyom, ráírok valakire Messengeren, vagy felhívom az illetőt telefonon. Ha pedig offline társalkodásra vágyom, akkor fogom magam, és kimoccanok itthonról, és az aktuális hangulatomtól függően megbeszélek egy találkozót valamelyik haverral, ha pedig éppen senkihez sincs hangulatom a szűkebb-tágabb baráti körömből, akkor teszek egy látogatást valami vadidegen helyen. Ilyen egyszerű ez, és a szexszel kapcsolatban is hasonló a hozzáállásom. Szex terén azért a legtöbbször az ismeretlen, felfedezetlen dolgok vonzanak, úgyhogy amikor rámjön a dolog, elmegyek valamelyik helyi swingerbe. És amikor tényleg lusta vagyok, de annyira, hogy még a lakásból kimozdulni is alig van kedvem, akkor meg áthívok valakit. (Ez a ritkább eset, mert szexualitás terén a felfedezés öröme hajt.)

A swinger egyébként egy rendkívül hasznos intézmény jellemfejlesztés szempontjából. Azt hiszem, én ott tanultam meg életemben először igazán nemet mondani. Ott, meg korábban az FKK strandokon sikerült leépítenem a saját testemmel kapcsolatos görcseimet, és gátlásaimat, és végleg elfogadnom saját magamat. Ott tanultam meg, hogy időnként bizony érdemes eljárni bizonyos szűrővizsgálatokra, és ez utóbbit javaslom a "stabil, komoly kapcsolatban élő" olvasóimnak is, mert egy negatív eredmény mindig tök jó érzés. Ott kezdtem el szerintem igazán, és őszintén megtanulni az elfogadást. Elfogadni mások kinézetét, véleményét, társaságát. 

Véleményem szerint az emberi kapcsolatok - na jó, igazából bárminek a terén - butaság ragaszkodni az állandósághoz. Kényelmesnek tűnik persze, és egy darabig az is lehet, de az ember jó esetben állandóan változik, fejlődik, semmi, és senki sem tart örökké, még saját magunk sem (Ebben a materiális értelemben biztosan nem.). Néhány barátot leszámítva folyamatos a jövés-menés, személycserék, igazi interperszonális átjáróház, és én a magam részéről nem is ragaszkodom senkihez sem. Minden egyes ember okkal bukkan fel, és aztán tűnik el az ember életében. Nem, nem én vagyok lelketlen pszichopata, csak rájöttem, hogy egyszerűen így működnek az életben a dolgok, és nincs kedvem felesleges dolgokért a sorssal szemben harcolni, árral szemben fuldokolni, mikor egyszerűen el is engedhetném magam, és a felszínen lebegve, hátamon fekve hasamat sütkéreztetve élvezhetném a napsütést. 

Ez a világ kevésbé lenne elbaszott hely, ha mindenki rendelkezne önismerettel, és igyekezne gőzerővel megszabadulni a sok-sok felesleges frusztrációtól. Mert az a kibaszott képmutatás tesz tönkre mindent, ami az őszinteség, önismeret hiányából, és buta megfelelési kényszerből eredezik. Le a képmutatással! 

Amikor annak idején elhagytam az országot, olyannyira komolyan gondoltam az egészet, hogy azóta sem lépem át az osztrák-magyar határt. Az idei év decembere kivételes alkalom lesz, mert a tetoválást jobban megéri magyar szalonban csináltatni, meg nemrég rendeltem néhány klassz könyvet magyar nyelven, és azokat is át kell vennem.

Illetve elhozok még néhány dolgot otthonról. A hatalmas fa sakk-készletemet, egy műfenyőt, karácsonyfa-díszeket. Korábban utáltam a karácsonyt, és dacból nem ünnepeltem. A Valentin-naphoz hasonlóan a képmutatás ünnepének tartom, de az idei év más lesz. Idén valamiért elkapott végre a feeling, és mivel rengeteg egyedülálló barátom van itt Bécsben, ezért arra gondoltam, hogy összehozok egy közös vacsorát.

A tervekre visszatérve... Én eleve azzal a szándékkal jöttem ki, hogy megszerezzem az osztrák állampolgárságot, mivel jó ideje kínosnak tartom a magyart. Hatalmas morális terhet jelent számomra, és alig várom, hogy lemondhassak róla, mivel a magyar társadalom erkölcsileg, és szellemileg olyan katasztrofális szinten van, amellyel én semmilyen szempontból sem kívánok a jövőben azonosulni. 

Ahol Schmitt Pál köztársasági elnök lehet, ahol Bayer Zsolt lovagkeresztet kap, ahol szitokszó a liberális. Ahol Raffay Ernő teltházas előadásokat tarthat. Ahol Wass Albertért, Nyírő Józsefért, és Horthyért tömegek rajonganak. Ahol Semjén Zsolt szabadkőművesekkel, és jakobinusokkal riogathat a Parlamentben. Ahol szétverik a Széchenyi által gründolt Tudományos Akadémiát. Ahol elüldözik az egyik legnívósabb felsőoktatási intézményt (CEU). Ahol a kórházak, és iskolák fejlesztése helyett stadionokat építenek. Szóval az az ország, ahol ilyenek megtörténhetnek, az nekem a legcsekélyebb mértékben sem a hazám. 

A kiköltözésem persze ideiglenes deklasszációval járt, de már nem zavar túlságosan a dolog. Annyival más, annyival jobb a "nyugati levegő", annyival egészségesebb az itteni közgondolkodás, és az egymáshoz való hozzáállás, hogy elmondani sem tudom.

Elmesélem, elméletben miként zajlik az osztrák állampolgárság megszerzése. Magyar állampolgárként hat év folyamatos ittlét után kérvényezhetem. Be kell vinnem egy csomó hivatalos papírt, dokumentumokat, hivatalos fordításokat, jövedelemigazolást az illetékes hivatalba. Nehéz pontosan megmondani, miket kérnek, mert mindenki személyre szabott listát kap. A rendőrségtől is bármikor kijöhetnek meglátogatni, beszélgetni, utánanéznek az illető előéletének. Szerencsére az enyém makulátlan, még parkolási bírságom sincs, de még a piroson sem megyek át, szóval nagyon tudatosan odafigyelek mindenre, de egyébként ettől függetlenül is igyekszem betartani a létező összes paragrafust.

Sajnos a nyelvvizsgáimmal nem megyek sokra, hiába ÖSD, és magasabb nívójú, mint az előírt kötelező minimum, mert friss nyelvvizsgát fognak kérni, egy évnél nem lehet régebbi. Megoldom simán, de nem örülök neki, mert ez egy plusz költség. Lesz még ezen kívül egy állampolgársági, és helyi történelmi ismereteket számon kérő vizsga is. A vizsgakérdéseket már sikerült megszereznem, és egy masszívabb általános műveltséggel, előzetes felkészülés nélkül is simán megoldható. 

Ha az ember minden feltételnek, előírásnak megfelel, túl van a sikeres vizsgákon, akkor jön csak a neheze: a magyar állampolgárságról való lemondás. Igazából egy elég egyszerű folyamat lenne, de a magyar hivatalnokok hozzáállása katasztrofális. Tudniillik, előszeretettel törnek borsot a "hazaárulók" orra alá. Évekig is elhúzódhat az ügymenet. 

Be fogják zúzni a születési anyakönyvi kivonatomat, az összes Magyarországon kiállított okmányomat. A lemondásomat végül a köztársasági elnök fogja szignózni. Sajnos akkor már biztosan nem Áder lesz az illetékes, pedig örülnék neki nagyon, mert az mindent aláír, amit csak eléje tesznek. 

Miután valaki hivatalosan lemondott a magyar állampolgárságról, ezt követően veheti fel az osztrákot. Nagyon várom már a ceremóniát. Nem vagyok érzelgős típus, de szinte biztos, hogy el fogom magam sírni a helyszínen. 

Ez az egész procedúra persze évekig tart, és nem túl olcsó. Olyan 1200-1600 euróval érdemes kalkulálni. Ha kétszer, háromszor ennyibe kerülne mondjuk, akkor is belevágnék.

A másik tervem az önkormányzati lakás. Ahol élek, az sem rossz, és viszonylag olcsónak számít, de túl sok megkötés van. Nem tarthatok háziállatot, pedig nagyon szeretnék egy cicát. Nem lehet saját mosógépem, mert nincs elég hely, és eleve be sem lehet kötni. Persze meg lehet oldani a mosást a közös mosókonyhában is, de hosszútávon drága, és macerás. Rendes, normális konyha helyett egy teakonyhám van minihűtővel, két elektromos főzőlappal. Sütő sem volt, de mivel imádok sütni, ezért végül vettem egy minisütőt. Elég klassz egyébként, nem panaszkodom rá, viszont kicsi. Rendes egytálételek nem nagyon férnek bele. Továbbá nem festhetem át a falakat, ami tulajdonképpen nem probléma, mert egyébként is fehérek lennének a falaim. Viszont a padló ronda, ilyen hányás színű linóleum. Az egyetlen előnye, hogy nagyon egyszerű takarítani, de azért rendes parketta, meg járólap jobb volna. Ahová tudtam, szőnyeget tettem. A kecó is kicsi. A házi könyvtáram nagy része még Magyarországon van, és esélyem sincs ide kihozni a maradék könyvemet, mert akkor már tényleg mozdulni sem lehetne. Egyszemélyes ágyam van, amit kicserélhetnék kétszemélyesre, de akkor meg a hangszereim nem férnének el. Nem tudok privát szexpartikat tartani, mondjuk szerencsére léteznek swinger clubok, de akkor is. First world problems, nah.

Egy személynek szerintem minimum 60 négyzetméter, és három szoba lenne az ideális. Bécsben, egyedülállóként ez a megfizethetetlen kategória, még akkor is, ha az ember nem minimálbéren tengődik.

Véleményem szerint egy lakás akkor élhető, ha van benne egy tágas, jól felszerelt konyha. Ez nálam tényleg kritikus, mert imádok főzni, sütni. Van benne továbbá egy minimum hat személyes asztal. Ez is fontos, mert szeretek lakomákat rendezni, illetve csak szeretnék. Oké, ezzel például nincs baj, mert megcsináltam úgy a dolgokat, hogy  ha áttolom a hálóba a minisütőt (Az éjjeliszekrényen tárolom, mert görgős az alja, tehát elég könnyen mozgatható.), akkor öt ember kissé szűkösen, de elfér az asztalnál.

A hálószobával kapcsolatban nincsenek nagy igényeim, az lehet felőlem egy sötét lyuk is, ahová pont befér egy kétszemélyes ágy, meg egy ruhásszekrény. Oda tényleg csak aludni tér be az ember. 

Ami zavar még, az a külön dolgozószoba hiánya. Úgy oldottam meg, hogy amikor éppen nincsenek vendégeim, akkor az étkezőasztal az íróasztalom.

Szerintem a lehetőségekhez, és a hely szűkéhez képest sikerült nagyon rafináltan, és okosan berendezkednem. Szóval a kecó kicsi, de a lehetőségekhez képest tényleg kihoztam belőle a maximumot, és egész otthonos.

Viszont az ideális felállás tényleg az volna, az embernek van egy rendes fürdőszobája fürdőkáddal. Van egy tágas, amerikai konyhás étkező+nappalija. Van egy pici hálószobája. És van egy normális méretű dolgozószobája rengeteg könyvvel, földgömbbel, masszív fa íróasztallal, írószékkel. Szóval bizony mondom néktek, értelmes embernek bizony szüksége van minimum 60 négyzetméterre, és három szobára. Olyasmiket már meg sem merek említeni, hogy spájz, szalon, szivarszoba, mert ez már az álmodozás kategória. Az tényleg luxus, és nagyon szerencsés az az illető, aki ezeket megengedheti magának.

Az önkormányzati lakással kapcsolatban annyi, hogy az ember akkor igényelheti meg, ha minimum két évet lehúzott egy adott lakcímen. Nálam ez gebaszos, ugyanis a jövő évben valószínűleg renoválni fogják azt az épületrészt, ahol én is élek. Ez a kellemetlen zajokon kívül azzal a további kényelmetlenséggel fog járni, hogy egy emelettel feljebb kell majd költöznöm, emiatt változni fog a lakcímem, amit köteles vagyok jelenteni az illetékes hivatalnál. Maga a házszám nyilvánvalóan nem változik, de a Türnummer (ajtó) igen. Eléggé féltem attól, hogy így két évem megy a kukába. Nemrégiben felvettem a kapcsolatot a WienerWohnennel, és hosszas levelezgetés után azt a megnyugtató választ kaptam végül, hogy ez a fajta lakcímváltozás nem lesz probléma, ha és amennyiben küldök egy hivatalos, a Verwaltung által kiállított igazolást arról, hogy renoválás miatt változott a lakcímem. Ez elég korrekt.

Az önkormányzati lakással kapcsolatban csupán egyetlen egy probléma van. Hivatalosan nem nagyon kaphatok egyedülálló személyként a jelenleginél nagyobb kecót.

Amint megszereztem a Vormerkscheint, következik az úgy nevezett sült galamb időszak. Ez jellemzően 1-2 év, mire felajánlanak egy megüresedett kecót. Személyenként ki van matekozva, mekkora az a lakás, amit kiutalhatnak. Amennyiben a WienerWohnen ajánlja fel a lakást, nincs sok választási lehetősége az embernek. Vagy elfogadja azt, amit felkínálnak, vagy néhány évre megint megy a levesbe.

Viszont, létezik egy teljesen legális kerülőút. Tudniillik vannak olyan emberkék, családok, akik egy csomó pénzt beleöltek az önkormányzati kecójukba, és ha csak úgy visszaadnák a WienerWohnennek a lakást, elúszna ez a pénz. Úgyhogy ők meg szokták hirdetni a lakást különböző interneres felületeken, és ha kvázi kivásárolod őket, tiéd a lakás, úgyhogy ezt fogom én is csinálni a Vormerkscheinnal a kezemben. Összevadászok majd magamnak valami tágasabb, többszobás kéglit. Addig meg elvagyok itt is, mint a befőtt.

Most még a szolgáltatómmal kell valamiféle egyezségre jutni, tudnillik, nemsokára lejár velük a szerződésem, és alapvetően egy jól fizető ügyfél vagyok. Viszont a múltban voltak problémák, többször is elszállt az internetem, amit először a chates ügyfélszolgálaton jeleztem, illetve próbáltam volna jelezni, de a kollégájuk hozzáállása katasztrofális volt, a lakcímemmel baszakodott, ami - mint utólag kiderült - ügyintézői hanyagság miatt nem került annak idején átírásra. Én megírtam a srácnak, hogy ma most nem segít, akkor a következő ember, akivel beszélek, az a főnöke lesz. Elkövette azt az ostobaságot, hogy beszólt, majd kibaszott a chatről. Szó elszáll, írás megmarad. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, és vezetői visszahívást követeltem. Miután ezek megtörténtek, átküldtem az illetékesnek az összes print screent, sűrű elnézéskérések, az adott kolléga kirúgása - állítólag - megtörtént, aztán nem sokkal később postai úton kaptam is egy díszes, személyre szóló levelet egyedi ajánlattal, amit stratégiai okokból nem fogadtam el végül. Írásban jeleztem, hogy az ajánlat kedves, de nem fogadhatom el, mert hűségnyilatkozattal jár, én pedig valószínűleg át fogom vinni mindenemet a konkurenciához. A hónap végén jár le a jelenlegi szerződésem, és pont az imént kaptam egy pitizős üzenetet megtartó ajánlattal. Ez már tényleg kedvemre való, kicsit később fel is hívom őket, hogy átbeszéljünk minden pontot, és ha úgy is kóser, akkor bánja kánya, áldásomat, és aláírásomat adom két újabbi évre. Sajnos ezekkel a hiénákkal keményen kell bánni, különben ott húzzák át az embert, ahol csak tudják. Meg annak idején ültem én is a telefonvonal másik végén, és elég sokat tanultam az ügyfelektől. 

Egyelőre ennyi, most hirtelen elfogyott a mondanivalóm. 

Az élet úgy jó, ha zajlik. Izgalmas, és mozgalmas időszakon vagyok túl. Viszont mindezekkel összefüggésben nagyjából egy hónapja nem frissült a blogom. Most mesélek. Előre is elnézést, ha kicsit hosszú lesz.

Októberben nem sok időt töltöttem a munkahelyemen. Egy hétig betegszabadságon voltam, a főnök zavart el orvoshoz, miután végigszédelegtem az egyik reggelt. Illetve néhány hónap leforgása alatt fogytam vagy 10 kg-t. A súlyom önmagában normális, viszont a fogyás mértéke engem is aggasztani kezdett. Évtizedes láncdohányosként volt bennem némi aggodalom. 

Egyébként muszáj elmesélnem, milyen szuper, aranyos, és alapos háziorvosom van. Szerencsére aránylag ritkán látjuk egymást. Utoljára tavaly ilyenkor voltam nála bronchitisszel. Elmeséltem neki, mi történt. Rögtön ráállított a mérlegre. Mondtam neki, hogy ezzel nem megy sokra, mert odahaza nem szoktam méricskélni a súlyomat. Még szobamérlegem sincs az igazat megvallva. Viszont mondtam neki, hogy 1-2 ruhamérettel lejjebb kellett váltanom. (Öröm az ürömben, hogy így végre megint passzoltak rám a régebbi cuccaim.) 

Kikérdezett alaposan nagyszülőkig visszamenőleg, hogy családban pajzsmirigy, diabétesz, rák, trombózis, egyebek. Aztán alaposan megtapogatta a nyirokcsomóimat, és közölte, hogy nincsenek megnagyobbodva, ami jó jel, viszont mindenképpen továbbküldene a laborba, mert szeretne látni egy alapos vérképet. Másnap túl is estem a vérvételen. Jó hangulatban zajlott a dolog, egy jófej fickó csapolta meg a vénámat, akit elneveztem Herr Drakulának. Nagyon röhögött, amikor így szólítottam. Aztán kaptam egy műanyag poharat, amin volt egy vonalkodós matrica, meg rá volt írva a nevem is. Nevetgélni kezdtem, hogy milyen kedves gesztus, névre szóló pisispohár. Viszont a pisilésre nem voltam felkészülve. A vérvétel előtt 8 órával aszkéta koplalásba kezdtem, ahogyan azt előzetesen kérték tőlem. Inni sem nagyon ittam, szóval a pisivel kapcsolatban akadtak nehézségeim. Ugyanis úgy elég nehéz pisilni, ha nincs mit. Nem is sikerült összehozni az előírt mennyiséget, de végül megnézte a laboráns a poharat, és megnyugtatott, hogy már ennyiből is el tudják végezni a szükséges vizsgálatokat, következő munkanapon már mehetek is az eredményekért. A hétvége kiesett, hétfőn átvettem a névre szóló borítékomat, aztán rohantam is tovább vele a háziorvoshoz. Minden értékem az ideális tartományban volt, a trombocitákat kivéve, illetve nitritet találtak a vizeletemben. Később az orvos tisztázta, hogy enyhe húgyúti fertőzésem lehet, a trombociták emelkedett száma is gyulladásos állapotra utal. A doktor kissé tanácstalanul vakarta a fejét, majd írt két újabb beutalót. Egyet mellkasi röntgenre, egy másikat pedig teljes hasi ultrahangra. 

A mellkasi röntgen volt bagósként a rémálmom. Kiderült, hogy felesleges volt minden előzetes félelmem. Az egyik radiológus kérdezte, hogy mióta dohányzom, meg mennyit. Bevallottam neki a személyes statisztikámat tök őszintén. Mondta, hogy nagyon durva, hogy ahhoz képest alig látszik valami a tüdőmön. Aztán következett a hasi ultrahang. Az orvos tologatta rajtam a készüléket, és közben folyamatosan hümmögött, hogy ez rendben... rendben... rendben...minden belső szervemre azt mondta, hogy rendben, aztán kicsit lejjebb is elkezdte nézegetni a dolgokat. Nem tetszett, hogy a méhem környékén körözni kezdett, majd le is lassított, és teljesen belefeledkezett a monitorba. Akkor már biztos voltam benne, hogy talált valamit. Úgy is lett. Pár perces hatásszünet után megkérdezte tőlem, hogy mikor jártam utoljára nőgyógyásznál? Mióta kiköltöztem, nem voltam. Mire ő: Akkor érdemes lenne minél hamarabb felkeresni. Miért? Kérdeztem tőle. A válasz pedig: Azért, mert van egy nagyjából 10 cm átmérőjű mióma a méhében. Ne rémüljön meg, ez egy teljesen jóindulatú elváltozás, viszont.a mérete miatt mindenképpen konzultáljon szakorvossal, mert ez már nagynak számít. És akkor ott átsuhant az agyamon, hogy te jó ég, ez a valami kb másfélszer akkora, mint egy teniszlabda. És ez bennem van. És ki tudja, mióta cipeltem magammal nap mint nap, mit sem sejtve. Különben láttam képen is a miómát. Totál úgy néz ki, mintha valami kristálygömbbel volnék várandós. 

Egy nagyon kedves helyi ismerősöm ajánlott a környéken egy remek nőgyógyászt. Már beszéltem az asszisztensével, időpontot is kaptam. Meglátjuk majd, ő mit mond. Különben elég nagy a valószínűsége, hogy kimiskárolnak, amit őszintén szólva nem is bánnék, mert végre felszabadult szexuális életet élhetnék a jövőben. Ugyanis eddig olyan szinten rettegtem a teherbeesésnek még csak a puszta gondolatától is, hogy egyszerűen nagyon sokszor emiatt nem tudtam élvezni a kufircot. Ha dönthetek majd, akkor a kipakolást fogom kérni, bár magától a műtéttől kissé tartok. Állítólag nem egy sétagalopp. Anyámnak már el is szpojlereztem tréfásan, hogy a családom ezen ágát tekintse ezennel kihaltnak, és ha esetlen a későbbiekben szeretne unokát, hordja ki ő tescós szatyorban. Érdekes módon őt jobban megrázta a diagnózis, mint engem. Ami azt illeti, én inkább felszabadultságot, hihetetlen könnyűséget érzek, amióta megtudtam, mi a szitu. Tudniillik, soha sem terveztem családot alapítani. Egyáltalán nem vagyok az az anyatípus, kislány koromban sem játszottam a játékbabákkal soha, inkább kihisztiztem magamnak születésnapokra, meg karácsonyokra a mindenféle Legókat, szerelős játékokat, meg még egy mikroszkópot is. Egyszerűen világéletemben hiányoztak belőlem a gyerekneveléshez szükséges ösztönök. A mai napig nem tudom elképzelni magamat anyaként, vagy csak szimpla feleségként, totálisan idegenek ezek a szerepek számomra.

Hamar eltelt az a hét, mondjuk tényleg nem unatkoztam, mert amikor éppen nem az egészségügyben kalandoztam, akkor idehaza ment az őszi nagytakarítós projekt. Utána lenyomtam egy hetet a melóban, de ez október elég vérszegény időszaknak számít mifelénk, ráadásul baromi sok túlórát güriztem össze korábban, úgyhogy rendszerint már dél körül hazaküldött a főnök. Különben most is szabadnapos vagyok szombatig, amit nem bánok, de nemsokára meglesz ennek a böjtje, és az ünnepek előtti, meg közötti időszakban nyomhatom az ipart látástól vakulásig.

És ha még nem volna elég a rengeteg semmittevésből, akkor közlöm veletek, hogy előző héten szabadságon voltam. Klassz volt nagyon. Néhány napig nálam vendégeskedett egy nagyon kedves barátom. Rám fért már a tisztességes társaság, jó élmény volt a viszontlátás, és eljutottam olyan helyekre is, ahova magamtól eszembe sem jutna egyedül elmenni itt Bécsben. Nincs kedvem részletesen beszámolni a közös programokról, annál is inkább, hogy az együtt töltött idő jelentős része a közös ivászat, és beszélgetés jegyében telt, de például a Zentralfriedhofot, és a Mozarthaust nagyon ajánlom mindenkinek, aki Bécsben jár, vagy él, és valami különlegesebbre vágyik. Sajnos a Temetkezési Múzeum közös érdeklődés híján kimaradt, szóval az még bakancslistás.

A Zentralfriedhof a helyi Fiúmei Úti Sírkert. Nagyon szép, hatalmas, parkosított terület, telis-tele elhunyt hírességek síremlékeivel. És még őzeket is láttunk a régi izraelita parcelláknál. Sőt, nagy nehezen lencsevégre is kaptuk őket. Ősszel, különösen így októberben nagyon hangulatos a színpompás lombkoronák alatt sétálgatni.

A másik klassz hely a Mozarthaus. Jómagam hatalmas rajongója vagyok a Mesternek, és a munkásságának, de szégyenszemre a lakásmúzeuma mindezidáig kimaradt az életemből. A kiállítás érdekes, és átfogóan alapos. Tetszett, hogy a tárlat azzal indul, hogy megpróbálja a látogatót elhelyezni a korabeli történelmi kontextusban. És ahogy halad az ember teremről teremre tovább, úgy válik egyre "Mozartosabbá" az egész. Nekem a legjobban a kiállított regáliák tetszettek, meg a kiállítás azon része, ahol megpróbálták a lakás egyes helyiségeit eredeti funkcióiknak megfelelően rekonstruálni. Furcsa volt belegondolni, hogy párszáz évvel ezelőtt Mozart azok között a falak között élt, és alkotott. Kedves barátom szavaival élve: "Átjárja az egészet a történelmi térerő."

És hogy telt a szabadság hátralévő része? Főleg intenzív pihenéssel, de csütörtökön meg kellett szegnem a magamnak tett fogadalmamat, és át kellett kelnem a személyes Rubiconomon, azaz az osztrák-magyar határon. Lemondtam a magyar bankszámlámat, meg a telefon-előfizetésemet. Évek óta fizettem őket totál feleslegesen. A bankban nagyon flottul ment minden. Persze óriási mázlim volt, mert sikerült kifognom egy hozzáértő, normális ügyintézőt. A Telekom személyes ügyfélszolgálatával kapcsolatban már nem voltam ilyen szerencsés. Húztam egy sorszámot, aztán pár percig döbbenten bámultam, hogy a fiatalember, meg a kishölgy mit össze nem szerencsétlenkednek. Rengetegen vártak előttem a sorban, úgyhogy kimentem az utcára, a diplomácia jegyében hallótávolságon kívülre, és tárcsáztam kínomban a lakossági call centert. Csodálatos módon sikerült visszaemlékeznem a sok-sok évvel ezelőtt beállított ügyfél szintű jelszómra, úgyhogy teljeskörűen tudtam ügyintézni. Srác jófej volt, azonnal, akadékoskodás nélkül tette, amit kértem, és megtartó ajánlatokkal sem húzta az időmet a hívás végén. 

Miután letudtam a kellemetlen hasznosat, elmentem befizetni az előleget a tetkómra. November vége helyett december eleje lett végleges időpont. Nagyjából 4-5 órás móka lesz, tegnap kértem is két szabadnapot, ma jelzett vissza a felettesem, hogy minden okés, mehetek varratni Isten hírével.

Pénteken csináltattam egy orrpiercinget itt Bécsben. Eredetileg septumot akartam, nostril lett belőle. Kissé elcsecsett orrom van. Kicsi is, pisze is, az orrsövényem pedig ferdébb, mint a hajlamaim, a porcos rész meg nagyon húsos középen. Totálisan megértem a piercert, hogy nem volt kedve bevállalni. Viszont én meg mondtam neki, hogy már bennem van az adrenalin, és piercing nélkül bizony én haza nem megyek. Így lett végül egy nostril a jobb orrcimpámba. Egyelőre a sztenderd orvosi fém kezdőékszer van benne, ami különösebben nem tetszik. Jelenleg az van, hogy ápolgatom gondosan, aztán ha minden jól megy, akkor két hónap múlva cserélhetem karikára. Azért a septumról sem mondtam még le teljesen. Ha már teljesen begyógyult emez, végigturnézom a helyi szalonokat, hátha  végül horogra akad valami bevállalósabb piercer, aki hajlandó lesz megcsinálni nekem.

Ma meló után, főleg miután megtudtam, hogy el vagyok eresztve szombatig, totál úrrá lett rajtam a shoppingolhatnék.  Alapvetően egy spúr geci vagyok, a plázákat meg eleve utálom, de ma délután mégis megengedtem magamnak nagy kegyesen egy 15 eurós fekete csipke felsőt a H&M-ben. Alapvetően elég férfias a gardróbom, de jelenleg éppen a második kamaszkoromat élem, és ez most a gót ribancoskodás, és démon-szajháskodás jegyében telik. Te jó ég, ez a csipke felső mennyire tetszik. Nagyon elegáns, mégis kihívó. Teljesen áttetsző persze. Csak egy fekete melltartót fogok alatta viselni. Eléggé odabaszós darab. 

Ha már az ilyen hülye hiúságoknál, és külsőségeknél tartok, még a hajamat tervezem átszínezni. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy feketére, vagy "metálszürkére". (Végre találtam olyan szürke hajszínezőt, ami elméletileg az én hajamat is befogja.) Ennyit ezekről.

A ma estém egyébként a laza, munka utáni, rekreációs sörözgetés jegyében telik, holnap délnél előbb nem szándékozom kimászni az ágyból, kellenek az ilyen lustálkodós, nihilista pillanatok is az életben. Csütörtökre, és péntekre meg úgyis kitalálok valami értelmes, és hasznos időtöltést. Most viszont elköszönök egy kis időre. Rengeteg  megírni való témám van. Szándékaim szerint legközelebb hozok valami komolyabb hangvételű témát, viszont most chill van.

Igazából már tegnap megérkezett a szuper új cipőm, amit rendeltem Németországból. Egy ici-picit nagy mondjuk. Nem zavaróan egyébként, de nem teljesen passzentos a méret. De ha ennél egy számmal kisebbet rendeltem volna, az meg pont szorítaná a lábamat. Majd valamikor veszek bele talpbetétet, meg sarokfogót, és úgy már reményeim szerint tökéletes lesz. Ahhoz képest, hogy előző héten, csütörtök este rendeltem, szerintem hamar megkaptam a csomagomat. Pláne úgy, hogy a hétvége eleve kiesett. Tulajdonképpen három munkanapot vett igénybe a kiszállítás. Minden elismerésem a DHL-é, és az osztrák postáé, szerintem fantasztikus munkát végeztek.

Kaptam a cipő mellé apró ajándékokat is a webshoptól. Kulcstartót, matricákat, gumicukrot. Filléres tételek persze, de én szeretem az ilyen figyelmes gesztusokat. Sajnos az ilyesmi ritka a mai világban, úgyhogy én különösen nagyra értékelem a dolgot. Írtam is egy köszönetnyilvánító levelet nekik, meg ajánlást a Facebookon. 

Amúgy ha valaki hozzám hasonlóan szintén rá lenne kattanva az alternatív divatra, akkor a Darkstore.de oldalt jó szívvel merem ajánlani. Nekem a rendeléssel kapcsolatban volt egy kérdésem, úgyhogy mielőtt kifizettem a cuccot, felhívtam őket telefonon, és baromi segítőkészek voltak. A német webshopok közül még a Wonderland 13-mal szemezgetek nagyon. A jővőben őket is ki szeretném majd próbálni.

Ma elég kemény volt a meló. Őszintén szólva nem bántam volna, ha előbb végzünk, de nem panaszkodom. Hazafelé, a metrón ülve átestem a holtponton, és mire hazaértem, már totál fel voltam pörögve, és vásárolgathatnékom volt, úgyhogy benéztem a Leinerbe. Imádom a Leinert, szerintem az egyik legjobb lakberendezési áruház egész Ausztriában. Hozzám közel van egy óriási, sokemeletes üzletük, és napokat tudnék eltölteni azzal, hogy csak nézelődöm. Legtöbbször egyébként is csak nézelődöm náluk, mert bár brutális a választék, és nagyon klassz holmijaik vannak, de még helyi viszonyok között is drágának számítanak.

Eredetileg késbakot, és pogácsaszaggatót akartam venni. Átnéztem, tűvé tettem értük mindent, de sajnos egyáltalán nem találtam, még csak hasonló dolgokat sem. Vettem viszont két darab nagyobb méretű filckosarat. Méretben pont passzolnak a könyvespolcom legalsó részéhez. Oké, nyilván passzolnak, mivel korábban már lemértem az ominózus polcot. Illetve vettem még négy darab kisebb, olcsó műanyag tárolókosarat a konyhába.

Lassan, de biztosan haladok az őszi nagytakarítással is egyébként. A konyhában már a múlt héten portalanítottam a reluxát, megpucoltam az ablakot, és kimostam a függönyt is. Portalanítottam a radiátorokat is. Apropó radiátor, elindult végre a fűtési szezon. 

Leinerezés után megcsináltam a komplett konyhaszekrényt, alul-felül, kívül-belül áttörölgettem Ciffel. Átrendeztem kicsit a dolgokat is. A szekrény tetején sikerült egy kevéske helyett felszabadítanom. úgyhogy a pohárkészlet, a rizsfőző, és a turmixgép mellé felkerült a melegszendvicssütő, egy nagyobb műanyag tál, illetve egy diszdobozos spagetti. Az volt a koncepcióm, hogy a ritkábban használt kisgépeket, és egyéb holmikat pakolom fel.

A szekrényből mindent kipakoltam, és a teljesen steril, csilli-villi polcokra vissza mindent, de ezúttal sokkal átgondoltabban, és átláthatóbban. Szétválogattam a fűszereket, illetve a vörös-, meg a fokhagymát a frissen vásárolt kis műanyag kosárkákba. Amelyik hagymán látszott, hogy közeleg a vég, azokat meg kidobáltam. Nagyon menőn néz ki a végeredmény. Külön szekciót kaptak a rizsek, a lisztek, a cukrok és egyéb édesítőszerek, illetve kialakítottam egy kis sushi-sarkot is a felső polc jobb szélén. Lejárati dátumokat is átnéztem, és örömmel konstatáltam, hogy a két szem hagymnán, meg a kukoricapelyhen kívül semmit sem kell kidobnom. Nagyon utálok ugyanis kaját kidobni. 

Kívül-belül tisztára pucoltam a mikrót, a vízforralót, illetve szétkaptam, és elmostam/lemostam a Dolce Gustót is. Már csak vízkötelenítenem kell az utóbbi két holmit, és pipa ez is.

Egyelőre nem tudok tovább haladni, mert éppen várom, hogy megszáradjon minden, amit elmostam, úgyhogy mára ennyi. A következő projekt a hűtő lesz, meg a mosogató alatti szekrény. Ha van valami, amit tiszta szívből utálok, az a hűtőtakarítás. A kis szekrény is kupis. Nem koszos, de határozottan rumlis. Tudniillik ott tárolom a szivacsokat, Wettexeket, meg az elfekvőben lévő virágcserepeket, és ezek be vannak csak úgy dobálva oda. 

A pultot kell még kitalálnom okosan. Van egy bútordarabom, eredetileg a hálóban volt, amikor beköltöztem. Egy kisebb, kétajtós, kábé derékmagasságig érő komód. Ezt a beköltözést követően azonnal átvittem a konyhába, és tök fasza munkapult, mellesleg a frissen elmosott edényeket is ezen szárítom, a belsejében pedig fazekakat, serpenyőket, lábasokat, és evőeszközöket tárolok. Minden ilyesmi elfér benne, de időnként kényelmetlen tud lenni, amikor a legaljáról kell előkotornom mondjuk a legnagyobb serpenyőmet. Fasza lenne az evőeszközöket is szétválogatni, mert időnként nagyon idegesítő az is, amikor át kell túrnom az egészet egy kibaszott kávéskanál után. Egyébként a konyhával lassan elkészülök. A WC-t, meg a fürdőt rendszeresen takarítom, azokkal nincs semmi egyéb teendőm a szokásos dolgokon kívül, viszont a háló még hátravan. Az brutális lesz a kevés hely miatt. Mindent ide-oda pakolgatni, kihúzogatni, meg tologatni... hát, nagyon nem várom. Mindegy, túl kell esni ezen három havonta, és akkor egy darabig megint le van tudva. 

Jó ideje már nagyon rá vagyok kattanva az Urfaustra. Számomra zeneileg ugyanazt a hangulatot képviselik, amit annak idején a német expresszionisták vizuálisan. Amolyan dark yoga a fülnek minden egyes daluk.

Magáról a zenekarról egyáltalán nincs kedvem írni, mert akit érdekel, az úgyis utánuk tud nézni a neten. 

Jelenleg ez az egyik kedvenc számom tőlük, képes volnék végtelenítve hallgatni. És az a rengeteg klassz asszociáció. Ez a szám engem valahogy úgy pörget fel, hogy közben jó értelemben véve totál lehoz az életről, és az emberi lélek, a tudalatti labirintusaiba kalauzol.

Mintha a pokol legsötétebb bugyraiban, valamiféle fekete mocsokban jacuzziznál a haverokkal.

Hallgassátok! Érdemes.

A vasárnap az egyetlen fix pont az életemben, tudniillik ez az egyetlen olyan nap a hét napjai közül, amikor biztosan szabad vagyok.

Jelenleg olyan munkakörben dolgozom, ahol sosem lehet előre tudni a műszak végét. Amikor szerencsém van, akkor már délután 1-2 körül hazajöhetek, de bizony előfordul olyan is, hogy reggel 7-től délután 5-ig, vagy tovább is bent kell maradnom. Előre tervezni nem nagyon lehet, és ez az állandó bizonytalansági faktor időnként elég frusztráló tud lenni. Nem egyszerű összehozni így közös programokat barátokkal, ismerősökkel. Legutóbb például le kellett mondanom egy koncert-meghívást, de néhány hónappal ezelőtt a nagyanyám temetésére sem tudtam elmenni, mert olyan sok munka volt, hogy senkit sem engedtek el még szabadságra sem. Ettől függetlenül összességében szeretem a munkahelyemet. A fizetés elég jó, a főnökeim nem baszogatnak, és maga a munka sem megterhelő, ezért nem lázadozok a beosztás, vagyis annak hiánya miatt.

A vasárnapokra visszatérve, azért ezek sem klasszikus értelemben vett lustálkodós napok. A ház, ahol élek, itt senkinek sincs saját mosógépe a lakások mérete, és egyéb okok miatt. Mosókonyha van a pincében. Három mosógép száz, vagy még annál is több emberre. Egyébként meglepően olajozottan működik a dolog, és konfliktusok sincsenek a mosásból. Többnyire. Vasárnap mosni viszont kicsit körülményesebb, mint a hét többi napján, mivel a legtöbben hozzám hasonlóan szintén vasárnapra időzítik a mosást. Késő délelőttől kora délutánig esélytelen a dolog, vagy baromi mázlistának kell lenni. Én korán szoktam kelni, és így mindig találok szabad gépet. 

Hála az égnek én ma kora reggel letudtam a mosást. A héten elkezdtem a szokásos őszi nagytakarítást is. A nagy részén már túl vagyok, de a legrosszabb, a hűtő-takarítás még hátra van. Mára terveztem, de baromira nem volt hozzá hangulatom, úgyhogy miután kiteregettem, inkább visszafeküdtem az ágyba olvasgatni, meg anyámmal irogatni. Valamikor nyáron beszéltünk utoljára, és ma érdeklődött a hogylétem felől. Meséltem neki egy kicsit, küldtem neki pár fotót a legújabb virágaimról, ő meg elújságolta, hogy megint születtek kiscicák. A fene tudja, hányadik alom ez már. Le is basztam érte egy kicsit. Tudniillik évek óta rágom a szüleim fülét, hogy vigyék már el végre a macskákat ivartalanítani az állatorvoshoz, de mindig találnak valami remek kifogást arra, hogy miért nem. Pedig tényleg nem tréfadolog, a macskák ugyanis exponenciálisan szaporodnak. Igazából nekem mindegy. Vidék, kertes ház. Ha bírják anyagilag az etetésüket, akkor felőlem lehet ott egy egész kolónia is. Világ macskái, egyesüljetek!

Egyébként nagyon szeretnék itthonra egy cicát, de ahol most élek, a szerződés sajnos világosan kimondja, hogy semmiféle háziállat nem engedélyezett. Egy aranyos cicust szeretnék nagyon, meg egy kígyót. Egy darabig ez csak álom marad, és ha végre megkapom a zöld utat az önkormányzati lakásba, ott már lesz cicám is, meg kígyóm is. Meg saját mosógépem. Meg rendes, emberméretű side-by-side hűtőm. Meg normális tűzhelyem normális sütővel. 

A mostani konyhám ugyanis olyan, mint egy céges teakonyha. Elektromos főzőlap, minihűtő. Minden egyes alkalommal, amikor kinyitom a hűtőt, és kiveszek egy hideg sört, ugyanaz a kellemetlen érzés fog el, mintha valami olcsó szállodában lennék, és éppen készülnék kiinni a minibárt. 

Félreértés ne essék, alapvetően szeretek itt lakni. A lakbér, amit fizetek, az szuper nagyon, a kerületet is imádom, tömegközlekedés szempontjából is klassz, de akármennyi pénzt ölök a lakberendezésbe, időnként mégis elfog ez a kellemetlen szálloda-feeling. A sütő hiányát már megoldottam időközben minisütövel, bár amikor berakom a pizzát, úgy érzem magam, mintha éppen Törpillát öklözném sütőkesztyűben. Habár mindent meg lehet szokni, alapvetően nem ezekhez a méretekhez vagyok szokva, hanem grandiózus terekhez. Az például kifejezetten idegesít, hogy a házi könyvtáramnak csupán a töredékét tudtam annak idején elhozatni a szüleimmel. Sosem felejtem el, milyen szar érzés volt kiválogatni azt a kevés könyvet a rengeteg közül. Mindegy. Úgy tekintek az egészre, mint egy ideigelenes, átmeneti megoldásra.

A mai napra visszakanyarodva, ez kifejezetten az unalom, és a semmittevés jegyében telt. Persze, kellenek ilyen napok is az ember életében. Mostam, visszanyírtam a bazsalikomot, meg a mentát, ápolgattam kicsit a családi kapcsolatokat, elolvastam a legújabb magyar kül-, és belpolitikai híreket, illetve pár óránként ránéztem a csomagomra, hogy mi újság, de még mindig Börnickében van, igazából már péntek óta. Remélem, holnap már úton lesz Ausztriába, és valamikor a hét közepén meg is kapom. Nem vagyok türelmetlen, de már régóta szeretnék ilyen trad goth surranót, és tényleg nagyon várom, hogy kibonthassam, felvehessem, mászkálhassak benne. 

A legújabb tetoválásomat is már nagyon várom, elképesztően fontos számomra az, amit fel fognak rám varrni két hónap múlva, de lélekben már a következő tetkóimat tervezem. Tervek, tervek, tervek, tervek... Ez van, egyszerűen imádok tervezni, meg szervezni.

Szerintem az ősz az egyik legalulértékelt évszak, noha iskolás koromban nem kifejezetten kedveltem. Augusztus utolsó heteiben rajtam is úrrá lett a csengőfrász, és a szeptember szó hallatán bibliai jelenetek jutottak eszembe. Kiűzetés a paradicsomból, beűzetés az iskolapadba. Mindegy is. A múltat fedjék el az Idő finom homokszemei, a jelen rendületlenül folyik tovább, és most egyébként sem nosztalgiázni szeretnék, hanem elmesélni nektek, mennyire megszerettem az utóbbi időben az őszt.

Eleve átmeneti évszak-párti vagyok. A tél túl hideg, a nyár pedig elviselhetetlenül forró az én ízlésemnek. Az ősz és a tavasz a legklasszabbak. Az évnek ezen szakaszaiban lehet a legstílusosabban felöltözni. Garbók, pólók, ingek, mellények, blézerek, és értelmesen kinéző cipők minden mennyiségben. Semmi ormótlan hótaposó, semmi flip-flop papucs, vagy szandál, hanem sport-, és félcipők, meg elegáns csizmák. Sajnos már régen voltam horgászni, de ha esetleg valamikor a jövőben kifognám az aranyhalat, és felajánlaná az életéért cserébe, hogy teljesíti egy kívánságomat, akkor valószínűleg azt kívánnám, hogy a hőmérséklet a jövőben 14 és 26 fok között ingadozzon, ezen értékek alá, vagy fölé soha ne menjen. Nyilván ezzel a kívánságommal alaposan hazavágnám a Föld ökoszisztémájának jelentős részét, és egy csomó egzotikus, trópusi, sivatagi, illetve sarkvidéki élőlény menne a levesbe. Hozzáteszem, a mesebeli aranyhalnak pont ideális lenne az általam vágyott állapot, szegény Greta Thunberg viszont nem győzne velem mérgesen kiabálni, és azt nem szeretném. Tényleg nagyon nem. 

Az eredeti témához visszatérve: szeretem az átmeneti évszakokat, De ha muszáj lenne választanom, hogy ősz, vagy tavasz, akkor mindenképpen az őszre voksolnék. 

Szeretem, hogy reggel még, és este már hűvös van. Nem fogcsikorgató fagyok, hanem kellemes, kissé csípős hideg. Ilyenkor esténként annyira jó érzés bevackolni magamat az ágyba egy meleg tea, és egy jó könyv társaságában. Vagy üveges szemekkel bámulni a CNN-t, hogy na megint milyen hülyeségeket műveltek materiális világunk vezetői, és közben arra gondolni, hogy tulajdonképpen ki nem szarja le a Putyint, meg a Trumpot, mikor a takaró pihe-puha, és meleg ölelésében már-már földöntúli békesség honol, és a saját kis mikrokozmoszod tulajdonképpen a létező világok legjobbika.

Imádom az esőt is, ami gyakori jelenség összel. Egyszerűen imádom a hangját, a látványát, az illatát, az ízét... Nos, esővizet még nem kóstoltam, de lehet, egyszer kipróbálom.

A másik kedvenc időjárási jelenségem a köd. Igen, tudom, hogy csak vízpára, de engem akkor is lenyűgőz. Egyszerűen olyan titokzatos. És jó szórakozás munkába menet azt nézni, ahogy látótávolságon belöl, és kívül fák, hidak, daruk, komplett épületek bukkanak fel, és tűnnek el a sejtelmes semmiben.

A reggeli hideget is nagyon bírom. Azt elismerem, hogy az ágyból ugyan alig akaródzik kikelnem, de amikor munkába menet kilépek az utcára, és hirtelen beüt az a tipikus őszi hajnal, akkor érzem igazán, hogy élek. Mintha akkor lehelné belém vissza a Jóisten a lelket, egészen addig csak félálomban ténfergek. Az őszi reggelek a frissítő, hideg zuhanyhoz, és a bivalyerős eszpresszóhoz hasonlatosak.

Miért szeretem még az őszt? Mert a legjobb teaidő. Nyáron a gyümölcsös jegesteákon, és a forró mentateán kívül semmiféle tea nem csúszik. Viszont amint hűvösebbre fordul az idő, rögtön jól esik az Earl Grey, a rooibos, a mindenféle egyéb zöld, és fekete teák, de a szezon abszolút favoritja nálam a fahéjas-almás tea.

Tudom, tudom... óceáni éghajlat, teák. Nekem is megfordult már számtalanszor a fejemben, hogy esetleg látens angol lehetek. Gyanús, több mint gyanús. Viszont az ételeik, meg a parlamentáris monarchia nagyon nem jönnek be, úgyhogy ejtsük inkább a témát.

Összel vannak a legjobb mókák is, például a szüreti mulatságok, az Oktoberfest, vagy a Halloween. Mondjuk az Oktoberfestet idén ősszel passzolom, de Halloweenre tuti, hogy kidekorálom a kecót, és faragok egy-két töklámpást a bejárati ajtóm mellé, tűzvédelmi okokból mondjuk csak elemes mécses lesz bennük, de úgy is nagyon hangulatosak lesznek. 

Mit szeretek még ősszel? Parkokban, erdőkben mászkálni, bokáig taposni az avarban, és közben gyönyörködni a fák lombkoronáiban. Az ősz valóságos koronázási ceremónia. Aranyba, és vörösbe öltözik a természet.

Filozófiai értelemben is nagyra tartom ezt az évszakot. Pont azért, amiért sokan nem szeretik. Mert az elmúlás egyetemes szimbóluma. "Memento mori." - suttogja szelíden a szeptemberi szellő. Egyébként idén novemberben, ha minden igaz, felkerül rám egy memento mori-tematikájú tetoválás is, már egyeztettem ezügyben az általam kinézett szalonnal. A bal felkaromat fogják varrni. Nagyon régóta terveztem már ezt a tetkót, és a helye sem véletlen. Mindenképpen a szívemhez közelebbi karomra szerettem volna az általam megálmodott motívumot. Azt írta a mester, hogy körülbelül 4-5 órás procedúra lesz. Állok elébe, nagyon várom már. Sosem felejtem el, annak idején egy barátom figyelmeztetett az első tetkóm előtt, hogy vigyázzak, mert a tetoválás függőséget okoz. Utólag be kell látnom, hogy igaza volt. És való igaz: miután elveszíted a tinta-szüzességedet, még többet akarsz, és miközben varrnak, már a következőket tervezgeted. 

Én a magam részéről nagyon sokáig meglehetősen vaskalapos nézeteket vallottam e téren, köszönhető részben a neveltetésemnek, részben pedig az akkori környezetemnek. Egy ideje viszont már úgy vagyok vele, hogy az emberi test, ez a röpke, múlandó, pillanatnyi porhüvely tulajdonképpen élő vászonként is funkcionálhat, amelyen szeretném a számomra legfontosabb szimbólumokat megörökíteni.

Valamikor a jövő hét elején érkezik Berlinből a menő, új csizmám is, nagyon várom már azt is. Illetve még egy septum-piercinget szeretnék szúratni. Amennyire jól bírom a tetoválást, annyira rosszul viselem a piercelést, pedig mindegyik tű, de mégis. Ráadásul több helyről is azt hallottam, hogy a septum a fájdalmasabb piercingek közé tartozik, szóval ahhoz még össze kell szednem a bátorságomat.

És a legfontosabb érkezést a végére hagytam. Valamikor a jövő hónap végén érkezik Budapestről hozzám egy nagyon kedves barátom néhány napra. Bevallom őszintén, őt várom a legjobban. Nemcsak a szabadság miatt, amit ezen okból kifolyólag kivettem, hanem mert már nagyon ki vagyok éhezve igazi, értelmes, jó értelemben vett társaságra. Időnként jól esik komoly, és valóban fontos témákat teljes magasságukban és mélységükben átbeszélgetni valakivel.