Szerintem az ősz az egyik legalulértékelt évszak, noha iskolás koromban nem kifejezetten kedveltem. Augusztus utolsó heteiben rajtam is úrrá lett a csengőfrász, és a szeptember szó hallatán bibliai jelenetek jutottak eszembe. Kiűzetés a paradicsomból, beűzetés az iskolapadba. Mindegy is. A múltat fedjék el az Idő finom homokszemei, a jelen rendületlenül folyik tovább, és most egyébként sem nosztalgiázni szeretnék, hanem elmesélni nektek, mennyire megszerettem az utóbbi időben az őszt.

Eleve átmeneti évszak-párti vagyok. A tél túl hideg, a nyár pedig elviselhetetlenül forró az én ízlésemnek. Az ősz és a tavasz a legklasszabbak. Az évnek ezen szakaszaiban lehet a legstílusosabban felöltözni. Garbók, pólók, ingek, mellények, blézerek, és értelmesen kinéző cipők minden mennyiségben. Semmi ormótlan hótaposó, semmi flip-flop papucs, vagy szandál, hanem sport-, és félcipők, meg elegáns csizmák. Sajnos már régen voltam horgászni, de ha esetleg valamikor a jövőben kifognám az aranyhalat, és felajánlaná az életéért cserébe, hogy teljesíti egy kívánságomat, akkor valószínűleg azt kívánnám, hogy a hőmérséklet a jövőben 14 és 26 fok között ingadozzon, ezen értékek alá, vagy fölé soha ne menjen. Nyilván ezzel a kívánságommal alaposan hazavágnám a Föld ökoszisztémájának jelentős részét, és egy csomó egzotikus, trópusi, sivatagi, illetve sarkvidéki élőlény menne a levesbe. Hozzáteszem, a mesebeli aranyhalnak pont ideális lenne az általam vágyott állapot, szegény Greta Thunberg viszont nem győzne velem mérgesen kiabálni, és azt nem szeretném. Tényleg nagyon nem. 

Az eredeti témához visszatérve: szeretem az átmeneti évszakokat, De ha muszáj lenne választanom, hogy ősz, vagy tavasz, akkor mindenképpen az őszre voksolnék. 

Szeretem, hogy reggel még, és este már hűvös van. Nem fogcsikorgató fagyok, hanem kellemes, kissé csípős hideg. Ilyenkor esténként annyira jó érzés bevackolni magamat az ágyba egy meleg tea, és egy jó könyv társaságában. Vagy üveges szemekkel bámulni a CNN-t, hogy na megint milyen hülyeségeket műveltek materiális világunk vezetői, és közben arra gondolni, hogy tulajdonképpen ki nem szarja le a Putyint, meg a Trumpot, mikor a takaró pihe-puha, és meleg ölelésében már-már földöntúli békesség honol, és a saját kis mikrokozmoszod tulajdonképpen a létező világok legjobbika.

Imádom az esőt is, ami gyakori jelenség összel. Egyszerűen imádom a hangját, a látványát, az illatát, az ízét... Nos, esővizet még nem kóstoltam, de lehet, egyszer kipróbálom.

A másik kedvenc időjárási jelenségem a köd. Igen, tudom, hogy csak vízpára, de engem akkor is lenyűgőz. Egyszerűen olyan titokzatos. És jó szórakozás munkába menet azt nézni, ahogy látótávolságon belöl, és kívül fák, hidak, daruk, komplett épületek bukkanak fel, és tűnnek el a sejtelmes semmiben.

A reggeli hideget is nagyon bírom. Azt elismerem, hogy az ágyból ugyan alig akaródzik kikelnem, de amikor munkába menet kilépek az utcára, és hirtelen beüt az a tipikus őszi hajnal, akkor érzem igazán, hogy élek. Mintha akkor lehelné belém vissza a Jóisten a lelket, egészen addig csak félálomban ténfergek. Az őszi reggelek a frissítő, hideg zuhanyhoz, és a bivalyerős eszpresszóhoz hasonlatosak.

Miért szeretem még az őszt? Mert a legjobb teaidő. Nyáron a gyümölcsös jegesteákon, és a forró mentateán kívül semmiféle tea nem csúszik. Viszont amint hűvösebbre fordul az idő, rögtön jól esik az Earl Grey, a rooibos, a mindenféle egyéb zöld, és fekete teák, de a szezon abszolút favoritja nálam a fahéjas-almás tea.

Tudom, tudom... óceáni éghajlat, teák. Nekem is megfordult már számtalanszor a fejemben, hogy esetleg látens angol lehetek. Gyanús, több mint gyanús. Viszont az ételeik, meg a parlamentáris monarchia nagyon nem jönnek be, úgyhogy ejtsük inkább a témát.

Összel vannak a legjobb mókák is, például a szüreti mulatságok, az Oktoberfest, vagy a Halloween. Mondjuk az Oktoberfestet idén ősszel passzolom, de Halloweenre tuti, hogy kidekorálom a kecót, és faragok egy-két töklámpást a bejárati ajtóm mellé, tűzvédelmi okokból mondjuk csak elemes mécses lesz bennük, de úgy is nagyon hangulatosak lesznek. 

Mit szeretek még ősszel? Parkokban, erdőkben mászkálni, bokáig taposni az avarban, és közben gyönyörködni a fák lombkoronáiban. Az ősz valóságos koronázási ceremónia. Aranyba, és vörösbe öltözik a természet.

Filozófiai értelemben is nagyra tartom ezt az évszakot. Pont azért, amiért sokan nem szeretik. Mert az elmúlás egyetemes szimbóluma. "Memento mori." - suttogja szelíden a szeptemberi szellő. Egyébként idén novemberben, ha minden igaz, felkerül rám egy memento mori-tematikájú tetoválás is, már egyeztettem ezügyben az általam kinézett szalonnal. A bal felkaromat fogják varrni. Nagyon régóta terveztem már ezt a tetkót, és a helye sem véletlen. Mindenképpen a szívemhez közelebbi karomra szerettem volna az általam megálmodott motívumot. Azt írta a mester, hogy körülbelül 4-5 órás procedúra lesz. Állok elébe, nagyon várom már. Sosem felejtem el, annak idején egy barátom figyelmeztetett az első tetkóm előtt, hogy vigyázzak, mert a tetoválás függőséget okoz. Utólag be kell látnom, hogy igaza volt. És való igaz: miután elveszíted a tinta-szüzességedet, még többet akarsz, és miközben varrnak, már a következőket tervezgeted. 

Én a magam részéről nagyon sokáig meglehetősen vaskalapos nézeteket vallottam e téren, köszönhető részben a neveltetésemnek, részben pedig az akkori környezetemnek. Egy ideje viszont már úgy vagyok vele, hogy az emberi test, ez a röpke, múlandó, pillanatnyi porhüvely tulajdonképpen élő vászonként is funkcionálhat, amelyen szeretném a számomra legfontosabb szimbólumokat megörökíteni.

Valamikor a jövő hét elején érkezik Berlinből a menő, új csizmám is, nagyon várom már azt is. Illetve még egy septum-piercinget szeretnék szúratni. Amennyire jól bírom a tetoválást, annyira rosszul viselem a piercelést, pedig mindegyik tű, de mégis. Ráadásul több helyről is azt hallottam, hogy a septum a fájdalmasabb piercingek közé tartozik, szóval ahhoz még össze kell szednem a bátorságomat.

És a legfontosabb érkezést a végére hagytam. Valamikor a jövő hónap végén érkezik Budapestről hozzám egy nagyon kedves barátom néhány napra. Bevallom őszintén, őt várom a legjobban. Nemcsak a szabadság miatt, amit ezen okból kifolyólag kivettem, hanem mert már nagyon ki vagyok éhezve igazi, értelmes, jó értelemben vett társaságra. Időnként jól esik komoly, és valóban fontos témákat teljes magasságukban és mélységükben átbeszélgetni valakivel.