Az élet úgy jó, ha zajlik. Izgalmas, és mozgalmas időszakon vagyok túl. Viszont mindezekkel összefüggésben nagyjából egy hónapja nem frissült a blogom. Most mesélek. Előre is elnézést, ha kicsit hosszú lesz.

Októberben nem sok időt töltöttem a munkahelyemen. Egy hétig betegszabadságon voltam, a főnök zavart el orvoshoz, miután végigszédelegtem az egyik reggelt. Illetve néhány hónap leforgása alatt fogytam vagy 10 kg-t. A súlyom önmagában normális, viszont a fogyás mértéke engem is aggasztani kezdett. Évtizedes láncdohányosként volt bennem némi aggodalom. 

Egyébként muszáj elmesélnem, milyen szuper, aranyos, és alapos háziorvosom van. Szerencsére aránylag ritkán látjuk egymást. Utoljára tavaly ilyenkor voltam nála bronchitisszel. Elmeséltem neki, mi történt. Rögtön ráállított a mérlegre. Mondtam neki, hogy ezzel nem megy sokra, mert odahaza nem szoktam méricskélni a súlyomat. Még szobamérlegem sincs az igazat megvallva. Viszont mondtam neki, hogy 1-2 ruhamérettel lejjebb kellett váltanom. (Öröm az ürömben, hogy így végre megint passzoltak rám a régebbi cuccaim.) 

Kikérdezett alaposan nagyszülőkig visszamenőleg, hogy családban pajzsmirigy, diabétesz, rák, trombózis, egyebek. Aztán alaposan megtapogatta a nyirokcsomóimat, és közölte, hogy nincsenek megnagyobbodva, ami jó jel, viszont mindenképpen továbbküldene a laborba, mert szeretne látni egy alapos vérképet. Másnap túl is estem a vérvételen. Jó hangulatban zajlott a dolog, egy jófej fickó csapolta meg a vénámat, akit elneveztem Herr Drakulának. Nagyon röhögött, amikor így szólítottam. Aztán kaptam egy műanyag poharat, amin volt egy vonalkodós matrica, meg rá volt írva a nevem is. Nevetgélni kezdtem, hogy milyen kedves gesztus, névre szóló pisispohár. Viszont a pisilésre nem voltam felkészülve. A vérvétel előtt 8 órával aszkéta koplalásba kezdtem, ahogyan azt előzetesen kérték tőlem. Inni sem nagyon ittam, szóval a pisivel kapcsolatban akadtak nehézségeim. Ugyanis úgy elég nehéz pisilni, ha nincs mit. Nem is sikerült összehozni az előírt mennyiséget, de végül megnézte a laboráns a poharat, és megnyugtatott, hogy már ennyiből is el tudják végezni a szükséges vizsgálatokat, következő munkanapon már mehetek is az eredményekért. A hétvége kiesett, hétfőn átvettem a névre szóló borítékomat, aztán rohantam is tovább vele a háziorvoshoz. Minden értékem az ideális tartományban volt, a trombocitákat kivéve, illetve nitritet találtak a vizeletemben. Később az orvos tisztázta, hogy enyhe húgyúti fertőzésem lehet, a trombociták emelkedett száma is gyulladásos állapotra utal. A doktor kissé tanácstalanul vakarta a fejét, majd írt két újabb beutalót. Egyet mellkasi röntgenre, egy másikat pedig teljes hasi ultrahangra. 

A mellkasi röntgen volt bagósként a rémálmom. Kiderült, hogy felesleges volt minden előzetes félelmem. Az egyik radiológus kérdezte, hogy mióta dohányzom, meg mennyit. Bevallottam neki a személyes statisztikámat tök őszintén. Mondta, hogy nagyon durva, hogy ahhoz képest alig látszik valami a tüdőmön. Aztán következett a hasi ultrahang. Az orvos tologatta rajtam a készüléket, és közben folyamatosan hümmögött, hogy ez rendben... rendben... rendben...minden belső szervemre azt mondta, hogy rendben, aztán kicsit lejjebb is elkezdte nézegetni a dolgokat. Nem tetszett, hogy a méhem környékén körözni kezdett, majd le is lassított, és teljesen belefeledkezett a monitorba. Akkor már biztos voltam benne, hogy talált valamit. Úgy is lett. Pár perces hatásszünet után megkérdezte tőlem, hogy mikor jártam utoljára nőgyógyásznál? Mióta kiköltöztem, nem voltam. Mire ő: Akkor érdemes lenne minél hamarabb felkeresni. Miért? Kérdeztem tőle. A válasz pedig: Azért, mert van egy nagyjából 10 cm átmérőjű mióma a méhében. Ne rémüljön meg, ez egy teljesen jóindulatú elváltozás, viszont.a mérete miatt mindenképpen konzultáljon szakorvossal, mert ez már nagynak számít. És akkor ott átsuhant az agyamon, hogy te jó ég, ez a valami kb másfélszer akkora, mint egy teniszlabda. És ez bennem van. És ki tudja, mióta cipeltem magammal nap mint nap, mit sem sejtve. Különben láttam képen is a miómát. Totál úgy néz ki, mintha valami kristálygömbbel volnék várandós. 

Egy nagyon kedves helyi ismerősöm ajánlott a környéken egy remek nőgyógyászt. Már beszéltem az asszisztensével, időpontot is kaptam. Meglátjuk majd, ő mit mond. Különben elég nagy a valószínűsége, hogy kimiskárolnak, amit őszintén szólva nem is bánnék, mert végre felszabadult szexuális életet élhetnék a jövőben. Ugyanis eddig olyan szinten rettegtem a teherbeesésnek még csak a puszta gondolatától is, hogy egyszerűen nagyon sokszor emiatt nem tudtam élvezni a kufircot. Ha dönthetek majd, akkor a kipakolást fogom kérni, bár magától a műtéttől kissé tartok. Állítólag nem egy sétagalopp. Anyámnak már el is szpojlereztem tréfásan, hogy a családom ezen ágát tekintse ezennel kihaltnak, és ha esetlen a későbbiekben szeretne unokát, hordja ki ő tescós szatyorban. Érdekes módon őt jobban megrázta a diagnózis, mint engem. Ami azt illeti, én inkább felszabadultságot, hihetetlen könnyűséget érzek, amióta megtudtam, mi a szitu. Tudniillik, soha sem terveztem családot alapítani. Egyáltalán nem vagyok az az anyatípus, kislány koromban sem játszottam a játékbabákkal soha, inkább kihisztiztem magamnak születésnapokra, meg karácsonyokra a mindenféle Legókat, szerelős játékokat, meg még egy mikroszkópot is. Egyszerűen világéletemben hiányoztak belőlem a gyerekneveléshez szükséges ösztönök. A mai napig nem tudom elképzelni magamat anyaként, vagy csak szimpla feleségként, totálisan idegenek ezek a szerepek számomra.

Hamar eltelt az a hét, mondjuk tényleg nem unatkoztam, mert amikor éppen nem az egészségügyben kalandoztam, akkor idehaza ment az őszi nagytakarítós projekt. Utána lenyomtam egy hetet a melóban, de ez október elég vérszegény időszaknak számít mifelénk, ráadásul baromi sok túlórát güriztem össze korábban, úgyhogy rendszerint már dél körül hazaküldött a főnök. Különben most is szabadnapos vagyok szombatig, amit nem bánok, de nemsokára meglesz ennek a böjtje, és az ünnepek előtti, meg közötti időszakban nyomhatom az ipart látástól vakulásig.

És ha még nem volna elég a rengeteg semmittevésből, akkor közlöm veletek, hogy előző héten szabadságon voltam. Klassz volt nagyon. Néhány napig nálam vendégeskedett egy nagyon kedves barátom. Rám fért már a tisztességes társaság, jó élmény volt a viszontlátás, és eljutottam olyan helyekre is, ahova magamtól eszembe sem jutna egyedül elmenni itt Bécsben. Nincs kedvem részletesen beszámolni a közös programokról, annál is inkább, hogy az együtt töltött idő jelentős része a közös ivászat, és beszélgetés jegyében telt, de például a Zentralfriedhofot, és a Mozarthaust nagyon ajánlom mindenkinek, aki Bécsben jár, vagy él, és valami különlegesebbre vágyik. Sajnos a Temetkezési Múzeum közös érdeklődés híján kimaradt, szóval az még bakancslistás.

A Zentralfriedhof a helyi Fiúmei Úti Sírkert. Nagyon szép, hatalmas, parkosított terület, telis-tele elhunyt hírességek síremlékeivel. És még őzeket is láttunk a régi izraelita parcelláknál. Sőt, nagy nehezen lencsevégre is kaptuk őket. Ősszel, különösen így októberben nagyon hangulatos a színpompás lombkoronák alatt sétálgatni.

A másik klassz hely a Mozarthaus. Jómagam hatalmas rajongója vagyok a Mesternek, és a munkásságának, de szégyenszemre a lakásmúzeuma mindezidáig kimaradt az életemből. A kiállítás érdekes, és átfogóan alapos. Tetszett, hogy a tárlat azzal indul, hogy megpróbálja a látogatót elhelyezni a korabeli történelmi kontextusban. És ahogy halad az ember teremről teremre tovább, úgy válik egyre "Mozartosabbá" az egész. Nekem a legjobban a kiállított regáliák tetszettek, meg a kiállítás azon része, ahol megpróbálták a lakás egyes helyiségeit eredeti funkcióiknak megfelelően rekonstruálni. Furcsa volt belegondolni, hogy párszáz évvel ezelőtt Mozart azok között a falak között élt, és alkotott. Kedves barátom szavaival élve: "Átjárja az egészet a történelmi térerő."

És hogy telt a szabadság hátralévő része? Főleg intenzív pihenéssel, de csütörtökön meg kellett szegnem a magamnak tett fogadalmamat, és át kellett kelnem a személyes Rubiconomon, azaz az osztrák-magyar határon. Lemondtam a magyar bankszámlámat, meg a telefon-előfizetésemet. Évek óta fizettem őket totál feleslegesen. A bankban nagyon flottul ment minden. Persze óriási mázlim volt, mert sikerült kifognom egy hozzáértő, normális ügyintézőt. A Telekom személyes ügyfélszolgálatával kapcsolatban már nem voltam ilyen szerencsés. Húztam egy sorszámot, aztán pár percig döbbenten bámultam, hogy a fiatalember, meg a kishölgy mit össze nem szerencsétlenkednek. Rengetegen vártak előttem a sorban, úgyhogy kimentem az utcára, a diplomácia jegyében hallótávolságon kívülre, és tárcsáztam kínomban a lakossági call centert. Csodálatos módon sikerült visszaemlékeznem a sok-sok évvel ezelőtt beállított ügyfél szintű jelszómra, úgyhogy teljeskörűen tudtam ügyintézni. Srác jófej volt, azonnal, akadékoskodás nélkül tette, amit kértem, és megtartó ajánlatokkal sem húzta az időmet a hívás végén. 

Miután letudtam a kellemetlen hasznosat, elmentem befizetni az előleget a tetkómra. November vége helyett december eleje lett végleges időpont. Nagyjából 4-5 órás móka lesz, tegnap kértem is két szabadnapot, ma jelzett vissza a felettesem, hogy minden okés, mehetek varratni Isten hírével.

Pénteken csináltattam egy orrpiercinget itt Bécsben. Eredetileg septumot akartam, nostril lett belőle. Kissé elcsecsett orrom van. Kicsi is, pisze is, az orrsövényem pedig ferdébb, mint a hajlamaim, a porcos rész meg nagyon húsos középen. Totálisan megértem a piercert, hogy nem volt kedve bevállalni. Viszont én meg mondtam neki, hogy már bennem van az adrenalin, és piercing nélkül bizony én haza nem megyek. Így lett végül egy nostril a jobb orrcimpámba. Egyelőre a sztenderd orvosi fém kezdőékszer van benne, ami különösebben nem tetszik. Jelenleg az van, hogy ápolgatom gondosan, aztán ha minden jól megy, akkor két hónap múlva cserélhetem karikára. Azért a septumról sem mondtam még le teljesen. Ha már teljesen begyógyult emez, végigturnézom a helyi szalonokat, hátha  végül horogra akad valami bevállalósabb piercer, aki hajlandó lesz megcsinálni nekem.

Ma meló után, főleg miután megtudtam, hogy el vagyok eresztve szombatig, totál úrrá lett rajtam a shoppingolhatnék.  Alapvetően egy spúr geci vagyok, a plázákat meg eleve utálom, de ma délután mégis megengedtem magamnak nagy kegyesen egy 15 eurós fekete csipke felsőt a H&M-ben. Alapvetően elég férfias a gardróbom, de jelenleg éppen a második kamaszkoromat élem, és ez most a gót ribancoskodás, és démon-szajháskodás jegyében telik. Te jó ég, ez a csipke felső mennyire tetszik. Nagyon elegáns, mégis kihívó. Teljesen áttetsző persze. Csak egy fekete melltartót fogok alatta viselni. Eléggé odabaszós darab. 

Ha már az ilyen hülye hiúságoknál, és külsőségeknél tartok, még a hajamat tervezem átszínezni. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy feketére, vagy "metálszürkére". (Végre találtam olyan szürke hajszínezőt, ami elméletileg az én hajamat is befogja.) Ennyit ezekről.

A ma estém egyébként a laza, munka utáni, rekreációs sörözgetés jegyében telik, holnap délnél előbb nem szándékozom kimászni az ágyból, kellenek az ilyen lustálkodós, nihilista pillanatok is az életben. Csütörtökre, és péntekre meg úgyis kitalálok valami értelmes, és hasznos időtöltést. Most viszont elköszönök egy kis időre. Rengeteg  megírni való témám van. Szándékaim szerint legközelebb hozok valami komolyabb hangvételű témát, viszont most chill van.